Rólam

Pálinkás Éva öngondoskodás tanácsadó

No de ki is az a Pálinkás Éva?

Hogy is indult?

Amikor 1989-ben az ügyfeleimet sorra győztem meg arról, hogy kisebb biztosítási összegre is jó lakásbiztosítást köthetnek, már tudtam, hogy ez lesz az a dolog, amit mindig szívesen csinálok majd….

Pont ez volt, ami megfogott ebben a munkában, hogy az ügyfeleim elégedettek lettek, én pedig mindig „elvittem a balhét” a cégnél.  Mert ott persze úgy vették, hogy nem vagyok normális.

Mondta is a főnököm – sőt még az egyik nagykereskedő ügyfelem is -, hogy „a Pálinkás Évából sosem lesz jó üzletkötő, mert túl becsületes hozzá.”

Elgondolkodtam mindkettőjük véleményen, hisz két nézőpontból fogalmazódott meg ugyanaz.

„Na erre varrjál gombot!” – gondoltam…

Rávarrtam, és ezekkel erősítettem a meggyőződésemet, miszerint: az üzletkötést is lehet becsületesen csinálni.

Végül úgy alakult, hogy a biztosítás került az életem középpontjába, kezdetben annak egy kis szelete, a lakásbiztosítás.

Tényleg! Ön már  gondolt  arra, vajon nem fizet-e duplán a lakásbiztosításáért?

Meg tudjuk beszélni, akár egy kávé mellett…

Mikor? ÍRJON MOST>>>! 

A „szerencse morzsája”…

Történt, hogy az egyik kollégám otthagyott egy morzsát az ügyfelénél. Ezért a morzsáért ő már nem hajolt le, hogy felvegye.  

„Ide nekem csak egy morzsát is!” – mondtam magamban… Felcsipegettem azt az egyet, aztán egyre többet, s később már azon találtam magam, hogy ezekből a morzsákból „sütögetem” a kenyerem.

Bizony, karöltve a becsülettel, ez az egy apró morzsa lett a munkám alapköve.

Így váltam több millió forintos életbiztosítási szerződéseknek a gondozójává.

Gyönyörű, mondhatnám „békebeli” idők voltak ezek az évek, mígnem….

A „pálfordulás kezdő bajnoka”…

lettem. Az évek során szép lassan, de egyre égetőbben alakult bennem a vélemény, hogy „valami nem stimmel. Valami nem kerek!”

Valami megváltozott bennem is, megváltoztak a külső feltételek is.

Éreztem, tovább már nem tudom vállalni az örökös konfliktusokat az ügyfeleim érdekében – a cégem érdekei ellenében.

Bekövetkezett a pálfordulás, egy „kemény döntéshozatal” és hivatalosan is átálltam a pult másik oldalára, oda, ahol az ügyfeleim voltak.

Nekiálltam tanulni, hogy az előírt szakmai végzettséggel tudjak tovább dolgozni. Pokoli nehéz, de felemelő érzésekkel teli időszak volt ez, mert több évtizedes terhet tudtam letenni a vállamról.

Így ma már az ügyfeleimet jobban tudom szolgálni, akár – a számomra még idegen – az online világba való bekapcsolódással is.

Ezzel meg is elégedhettem volna, mígnem eldöntöttem…

A „pálfordulás dobogós bajnoka”… 

leszek véglegesen!

Történt ugyanis, hogy rátaláltam egy könyvre, azt többször is végigolvasva rájöttem, ebben a könyvben a szerzők szinte egy az egyben az én eddigi tapasztalataimat és véleményemet fogalmazták meg.

Meggyőződésemmé vált az is, hogy ha például Ön az egyik várható/meglévő „félelmetes” kockázatát akarja eladni, azt a legjobb feltételekkel adja el! És ne ugorjon bele mindenféle  – akár több százezer forint éves díjú – a jövőre vonatkozóan csak a biztos költségeket és a várható nyereség teljes bizonytalanságát garantáló szerződésekbe…

Ön  eddig jól adta el a kockázatait? Egyáltalán eladta őket? Sőt, egyáltalán tudja, milyen kockázatai vannak és hogyan lehet eladni őket; hogy aztán Ön is nyugodtan aludhasson?

Ha Ön bizonytalan a válaszban és kíváncsi arra, hogy jó üzletet kötött-e, ha kötött?

Meg tudjuk beszélni akár egy kávé mellett…

Mikor? ÍRJON MOST!>>>

Visszatérve a könyvre: Összeszedtem minden bátorságomat és engedélyt kértem az egyik szerzőjétől, hogy a honlapomon idézhessek is a könyvből.

Az engedélyt megkaptam!!!

Hogy melyik is ez a – számomra – mindent felforgató könyv?

Csekő László – Galambos András: Pénzvadászat (Életbiztosítás, vagy legalizált csalás?) című könyve.

Csekő Lászlótól kaptam a hozzájárulást, hogy itt a honlapomon idézzek a könyvükből. Tehát ha Ön az idézetekkel (amit minden esetben nyilvánvalóvá fogok tenni) vitatkozni kíván, nem velem vitatkozik, hanem a szerzőkkel. Igaz, hogy a magam részéről a szerzőkkel teljesen egy véleményen vagyok…

Csekő László működteti a „német adóbevallás magyaroknak” című honlapot.

Az is az utóbbi években tisztázódott számomra, hogy milyen/melyik termék lehet az, amit lelkiismeret-furdalás nélkül tudok ajánlani, ami az ügyfeleimnél már bevált, biztonságban tudhatják magukat.

Hogy mire is gondolok pontosan?

Meg tudjuk beszélni akár egy kávé mellett…

Mikor? ÍRJON MOST!

 

Egyéb elérhetőségeim:

 

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Biztosítási Alkusz Kft. Irodája, ahol személyesen is tudunk találkozni:

 

 

Személyes konzultáció előzetes időpont egyeztetés után.