A jegybank azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden reggel az MTI-vel.
Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB hétfőn az illetékes rendőr-főkapitányságnál büntető feljelentést tett.
A felügyeleti biztosok kedden átvették az intézmény irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről.
A közlemény szerint az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben indított átfogó felügyeleti vizsgálata során a társaság tevékenységét érintően észlelt súlyos visszaélésekre utaló információkat. Az érdekeltek – elsősorban a befektetők – halaszthatatlan védelme érdekében a cég tevékenységi engedélyét ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal felfüggesztette.
A jegybank rendelkezett arról, hogy az intézkedések hatálya alatt – a tényállás és a jogsértések teljes körű feltárása érdekében – az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel. Az intézkedések visszavonásig, de legfeljebb a jegybanki vizsgálat lezárásáig maradnak életben.
Az Index hétfő kora este számolt be arról, hogy rendőrök érkeztek a brókerház budapesti, Ménesi úti központjához.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI kérdésére kedd reggel megerősítette, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nyomozati cselekményt hajtottak végre a Buda-Cash Brókerháznál.
A Buda-Cash független, magyar tulajdonú brókercég. Honlapja szerint 1995 májusában alapították, és megalakulása óta tagja a Budapesti Értéktőzsdének. A budapesti központja mellett 11 városban van fiókja és közel 200 munkatárssal rendelkezik. Ügyfelei magyar magánbefektetők, valamint kis- és középvállalkozások, akik számára teljes körű befektetési szolgáltatást nyújt.
A nyilvános cégadatok szerint a Buda-Cash a legutolsó lezárt üzleti évében, 2013-ban 584 millió forint adózás utáni eredményt ért el az előző évi 105 millió forint után. A befektetési szolgáltatási tevékenységből származó bevételei 3,855 milliárd forintot értek el 2013-ban, a befektetési szolgáltatási tevékenység eredménye pedig 2,785 milliárd forintot tett ki.
A Budapesti Értéktőzsde adatai szerint összforgalma alapján a Buda-Cash a nyolcadik legnagyobb tőzsdei forgalmazó, a részvénypiacon pedig a hetedik helyet érte el 2014-ben, 147,7 milliárd forintos részvénypiaci és 148,5 milliárd forintos azonnali piaci forgalommal. A származékos szekcióban az egyedi részvények határidős piacán a legnagyobb forgalmat bonyolította tavaly.
MTI 2015. február 24., kedd 9:56
A tőzsde felfüggesztette a brókercég kereskedési jogát
Felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedési jogát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a részvény és a származékos szekcióban kedden – közölte a BÉT a honlapján.
A közlemény szerint a BÉT néhány perccel a kereskedés indulása előtt kapott tájékoztatást a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) arról, hogy a jegybank felfüggesztette a Buda-Cash működési engedélyét.
A jegybanki intézkedés következtében a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) is felfüggesztette a brókercég klíringjogát.
Az MNB kedden reggel közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt.
Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB hétfőn az illetékes rendőr-főkapitányságnál büntető feljelentést tett.
A felügyeleti biztosok kedden átvették az intézmény irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről.
MTI 2015. február 24., kedd 10:43
Az MNB négy banknál betétkifizetési korlátozást rendelt el
A Magyar Nemzeti Bank a Buda-Cash Brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés korlátozását rendelte el – jelentette be Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A bankcsoport tagja még a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB), és a herceghalmi központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).
MTI 2015. február 24., kedd 11:32
Több évtizedes visszaélés-sorozatra gyanakszik az MNB
Erős a gyanú, hogy több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A gyanú szerint a brókerház valamennyi adatszolgáltatását meghamisította az elmúlt tíz évben és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milliárd forintos nagyságrendet is – fejtette ki.
Közölte azt is, hogy a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható a Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál szintén korlátozó intézkedéseket rendelt el a jegybank, így a betétkifizetést egymillió forintban maximálták és felügyeleti biztosokat rendeltek ki. (A bankcsoport tagja még a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB), és a bicskei központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).)
Elmondta, hogy a svájci frank árfolyamának januári hirtelen emelkedése nincs közvetlen összefüggésben a brókercégnél feltárt hiányosságokkal, bár az árfolyamváltozás mintegy 10 milliárd forint veszteséget okozott a cég ügyfeleinek. A vizsgált ügy azonban hosszabb időre terjed ki és nagyságrendileg nagyobb összeget érint.
Az alelnök hangsúlyozta, hogy pontos információkról egyelőre nem tud beszámolni a nyomozás, illetve a folyamatban lévő felügyeleti vizsgálatra tekintettel.
Az alelnök tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak. Hozzátette, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a kártalanításra kötelezett szervezetek, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (BEVA) eleget tudnak tenni ennek.
MTI 2015. február 24., kedd 11:56
A Befektető-védelmi Alap 20 ezer euróig kártalanítja a befektetési szolgáltatók ügyfeleit
A Befektető-védelmi Alap (Beva) 20 ezer euróig, azaz nagyjából 6 millió forintig kártalanítja a fizetésképtelenné vált befektetési szolgáltatók ügyfeleit, erre azonban csak az érintett cég felszámolásának megkezdése után kerülhet sor – tájékoztatta a Beva ügyvezető igazgatója az MTI-t kedden.
Farkas Péter hozzátette, hogy a Buda-Cash Brókerház esetében egyelőre nincs közvetlen teendője az alapnak, de természetesen tájékozódnak az ügy fejleményeiről.
A Beva a tőkepiacon működő garanciaalap, amely kifejezetten a befektetésekre, a befektetési szolgáltatási tevékenységre nyújt védelmet. Tagjai a befektetési vállalkozások és befektetési szolgáltatási tevékenységet végző hitelintézetek, valamint a portfóliókezelést végző befektetési-alapkezelők.
A Beva az ügyfeleknek a tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, míg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a banki betétekért áll helyt. Az OBA ügyfelenként 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanít, míg a Bevánál 20 ezer euró, 6 millió forint a felső határ.
Farkas Péter kifejtette, hogy a Bevának akkor kell a befektetési szolgáltató helyett helyt állnia, ha az nem képes „darabra” elszámolni az ügyfél számláján letétként kezelt értékpapírokkal, illetve pénzzel. Hozzátette, hogy ezek a letétek csak bűncselekménnyel, lopással, sikkasztással tűnhetnek el, ezért a Beva közreműködése majdnem minden esetben valamilyen bűncselekmény esetében válik szükségessé.
Beszámolt arról, hogy a Bevának jelenleg 12 milliárd forint vagyona van. Ha ez nem lenne elegendő egy esetleges kártalanításhoz, akkor rendkívüli befizetést rendelhet el a tagok számára, ami mintegy 1,2 milliárd forint plusz, egyéves tagdíjat jelenthet. Másik lehetőség a piaci hitelfelvétel állami kezességvállalás mellett. Hozzátette, hogy ilyenre volt már példa 2001-ben, amikor 2,8 milliárd forint hitelt vett fel a Beva.
A Buda-Cashnél feltételezett 100 milliárd forintos nagyságrendű hiánnyal kapcsolatban az ügyvezető igazgató annyit mondott, hogy az ügyben a brókercég mellett négy pénzintézet is érintett, és egyelőre nem tudni, hogy az esetleges kártalanításból mennyi eshet a Bevára és mennyi az OBA-ra.
A Bevának utoljára 2010-ben kellett egy kisebb befektetési alapkezelő cég ügyfeleit kártalanítania, akkor 30 millió forintot meghaladó összeget kellett kifizetnie mintegy száz befektetőnek. Ezt megelőzően, 1998 és 2002 között több ügye is volt a Befektető-védelmi Alapnak, abban az időszakban 13 ügyben mintegy 4,5 milliárd forint kártalanítást fizetett ki több mint 10 ezer ügyfélnek – mondta el Farkas Péter.
MTI 2015. február 24., kedd 14:41
A működési engedély felfüggesztése érinti az EHEP Nyrt.-t és a Norbi Update Nyrt.-t
Az Első Hazai Energia-portfolió (EHEP) Nyrt. értékpapírjainak és pénzeszközeinek túlnyomó részét a Buda-Cash Zrt.-nél tartja, ezekhez jelenleg nem fér hozzá – tájékoztatott a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A Norbi Update Lowcarb Nyrt. azt közölte, hogy a szakjogászok szerint a részvényeik biztonságban vannak.
Az EHEP tájékoztatójában emlékeztetett, hogy kedden a jegybank azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki. Az intézkedések hatálya alatt az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel. Az intézkedések visszavonásig, de legfeljebb a jegybanki vizsgálat lezárásáig maradnak életben.
Az EHEP Nyrt. értékpapírjainak és pénzeszközeinek túlnyomó részét a Buda-Cash Zrt.-nél tartja, ezekhez jelenleg a felügyeleti döntés miatt nem fér hozzá – közölték.
A társaság felidézte azt is, hogy a jegybank felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB bankcsoport tagjaihoz, és korlátozásokat léptetett életbe valamennyi intézménynél. Az ideiglenes intézkedések a hitelintézetek jegybanki vizsgálatának lezárásáig maradnak érvényben.
Az érintett pénzintézetek közül a DRB Bank Zrt.-nél az EHEP bankszámlával és lekötött betéttel rendelkezik, az ÉRB Bank Zrt. részére pedig 200 millió forint értékben alárendelt kölcsöntőkét nyújtott egy évvel ezelőtt – tájékoztatott a társaság. Közölték: ha további információ áll rendelkezésükre, arról tájékoztatják a részvényeseket.
A Norbi Update Lowcarb Nyrt. a Buda-Cash Brókerházzal kapcsolatos hírek kapcsán azt közölte: a részvényesek biztonságát érintő kérdésekről szakjogászok véleményét kérték. Egybehangzó álláspontjuk az, hogy a társaság részvényei biztonságban vannak, és a vizsgálat lezártát követően azokat a tulajdonosok akár más értékpapír-kezelőhöz átvihetik – olvasható a tájékoztatásban.
A cég életében nincs olyan fejlemény, ami az értékét negatívan befolyásolná – hangsúlyozták.
MTI 2015. február 24., kedd 17:07
Az MNB bankszünnapot rendelt el a DRB Bankcsoportnál
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankszünnapot rendelt el a DRB Bankcsoportnál – közölte a jegybank honlapján szerdán.
A felügyeleti biztosok kezdeményezésére az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerdára bankszünnapot rendelt el a DRB Bankcsoport valamennyi bankjánál: a BRB BUDA Regionális Banknál, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Banknál, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Banknál és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál is.
Az MNB kedden a betétesek halaszthatatlan védelme érdekében felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB Bankcsoporthoz. A bankok honlapján található tájékoztatás szerint felügyeleti biztosok kedden átvették a hitelintézetek irányítását az igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről. A jegybank ezzel párhuzamosan ügyfelenként egymillió forintban korlátozta a hitelintézetek által az ideiglenes intézkedés időtartalma alatt kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális összegét. Ezen összeghatáron belül – ha igénylik – nemcsak a lakossági, de az egyéb ügyfelek is hozzájuthatnak követeléseikhez – áll a tájékoztatóban.
A bicskei székhelyű Buda Regionális Bank honlapjára feltett ügyféltájékoztatóban az olvasható, hogy az MNB alelnöke, Windisch László kedden hozott végzésében a Buda Regionális Bankhoz felügyeleti biztosként a Pénzügyi Stabilitás és Felszámoló Nkft.-t rendelte ki.
A honlapon található másik tájékoztató megerősítette, hogy a banknak tilos az egymillió forint feletti betétek és más visszafizetendő források kifizetése, a bankban betét elhelyezése, bankszámlával kapcsolatos tartozások (tőke, kamat, késedelmi kamat, költség) rendezése, hitelezési tevékenység folytatása. Emellett az internetbank használatát, a bankkártya rendszer és az ATM-ek működtetését felfüggesztették, a bankszámlákról nem teljesítik az állandó/rendszeres-, a határidővel berögzített átutalási megbízásokat, a csoportos beszedési megbízásokat.
Windisch László kedden jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) Bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés 1 millió forintos korlátozását rendelte el.
Windisch László kifejtette, hogy a gyanú szerint a brókerház az elmúlt tíz évben valamennyi adatszolgáltatását meghamisította és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milliárd forintos nagyságrendet is.
A jegybank alelnök tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak. Hozzátette, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a kártalanításra kötelezett szervezetek, a banki betétekért helytálló Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva), amely az ügyfeleknek a tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, eleget tudnak tenni ennek.
A Beva kedd délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 20 ezer euróig, azaz nagyjából 6 millió forintig kártalanítja a fizetésképtelenné vált befektetési szolgáltatók ügyfeleit, erre azonban csak az érintett cég felszámolásának megkezdése után kerülhet sor. Az OBA pedig ügyfelenként 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanít.
A Buda-Cash független, magyar tulajdonú brókercég. Honlapja szerint 1995 májusában alapították, és megalakulása óta tagja a Budapesti Értéktőzsdének. A budapesti központja mellett 11 városban van fiókja és közel 200 munkatárssal rendelkezik. Ügyfelei magyar magánbefektetők, valamint kis- és középvállalkozások, akik számára teljes körű befektetési szolgáltatást nyújt.
MTI 2015. február 25., szerda 15:11
Kormányzati segítségben bízik Siklós polgármestere
A kormány segítségében bízik Siklós független polgármestere annak érdekében, hogy a Buda-Cash Brókerház működésének felfüggesztésével összefüggésben a Dél-dunántúli Regionális Bankot (DRB) is érintő kifizetési korlátozás ellenére ne kerüljön veszélybe az önkormányzat működése.
Marenics János utalt rá: a dél-baranyai városnak 172 millió forintja van a DRB-nél vezetett számláján, mivel azonban nem tud hozzáférni a pénzéhez, a jelenlegi állás szerint képtelen időre teljesíteni a márciusban esedékes bérek, segélyek kifizetését.
A politikus két megoldást lát Siklós és a hasonló helyzetbe került települések gondjainak megoldására. Számlavezető bankot váltanak, s oda utalják át nekik a DRB-nél lévő összeget, vagy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerülő települések részére elkülönített forrásból kapnak támogatást.
A polgármester közölte: ha a kormány szerdán nem hozza meg a helyzet rendezéséhez szükséges döntéseket, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokkal, kimutatásokkal csütörtökön kész elutazni Budapestre „és tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, hogy tisztán lássanak”.
Marenics János azt mondta: tudomása szerint a probléma húsz önkormányzatot érint, a két legnagyobb a siklósi és a beremendi, de gondban van a siklósi vár is, a fejlesztéséhez nélkülözhetetlen 20 millió forint a DRB-nél van.
A városvezető fontosnak nevezte, hogy a települések minél előbb pénzhez jussanak, mert e nélkül nem tudják tankolni az autókat, nem tudják működtetni a gyerekeket is ellátó konyhákat, emellett szociális otthonok fenntartása, családi, gyermekjóléti szolgáltatások, orvosi ügyeletek lehetetlenülhetnek el.
Elmondta, hogy a siklósi képviselő-testület pénteki ülésén dönt arról, hogy melyik banknál nyit új számlát. A dolgozók március 3-án esedékes bérét úgy próbálják rendezni, hogy az állami támogatás csütörtökön esedékes része nem a DRB-hez, hanem az államkincstárhoz érkezik, s onnan a posta közvetítésével küldenek pénzt azoknak, akik a DRB-nél vezették a számlájukat.
Marenics János arról is beszélt, hogy a DRB vezetőit nem tudja elérni. Szerdán elment a bank siklósi fiókjához, hogy megnyugtassa az ott összegyűlt, felháborodott tömeget. Az MTI-nek azt mondta: arra biztatta az embereket, nyissanak máshol számlát annak érdekében, hogy megkapják fizetésüket, nyugdíjukat, vagy más juttatásaikat.
A Galenus Mentőszolgálat a Facebook közösségi portálon közölte, hogy korlátozni kénytelen tevékenységét, mivel a DRB banknál vezeti számláját és nem jut hozzá a pénzéhez. Hozzátették, hogy csütörtökön egy-egy mentőautót állítanak a DRB pécsi fiókjai elé, így vállalnak szolidaritást a bankfiókok alkalmazottjaival és biztosítják együttérzésükről a szintén nehéz helyzetbe került lakossági és vállalkozó ügyfeleket.
A történtek miatt a pécsi Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet is gondban van. Egyelőre nem tudják, hogyan fogják kifizetni a közüzemi számláikat, s miként fogják felmutatni a pályázatokhoz szükséges önerőt. A szövetkezet az OTP-nél nyitott új számlát, mostantól erre várják a befizetéseket.
A DRB-nél van számlája a 700 szőlőtermelőt a tagjai között tudó Tenkes Hegyközségnek is. Nagy Gergely hegybíró azt mondta, bíznak abban, hogy a hegyközség hamarosan hozzájut a pénzéhez, de nincsenek komoly bajban, mert az aktuális járulékfizetési határozatok még csak most készülnek, s a befizetéseket már az új számlára várják.
MTI 2015. február 25., szerda 18:19
Somogyban zárt ajtók fogadták az ügyfeleket, több önkormányzat számláját is zárolták
Somogyban szerdán zárt ajtók fogadták az ügyfeleket, a kaposvári központú Dél-Dunántúli Takarék Bank (DDB) mind a 37 megyei fiókjában bankszünnapot rendeltek el. Az egyéni számlavezetők mellett vállalkozások és önkormányzatok sora szembesült azzal, hogy zárolták a számlájukat.
Czeferner Józsefné (Fidesz-KDNP) nagybajomi polgármester az MTI-nek arról számolt be, hogy a zárolás miatt veszélybe került a másfélmilliárd forintos csatornaberuházás, aminek a tervek szerint egy hónap múlva lesz a műszaki átadása. Az önerőt biztosító lakossági befizetéseket a DDB-nál vezetett számlán vannak. Több mint 400 család csaknem 100 millió forintjáról van szó, és még senkitől nem kaptak tájékoztatást, hogy ehhez mikor tudnak hozzájutni.
Fülöp Gyula, az igali önkormányzat jegyzője arról tájékoztatott, hogy a város a DDB-nél lévő számláját is zárolták, ezért szerdán – noha az önkormányzatoknak a törvény szerint csak egy helyen lehet számlájuk – egy másik bankban nyitottak számlát, hogy az állami normatívák és a helyi adók már arra érkezzenek. Erről tájékoztatták az államkincstárt, egyúttal azt kérték, hogy az állami normatívákat néhány napra helyezzék egy letéti számlára és majd az új számlára küldjék, így nem lesz gond a bérek és a szociális segélyek kifizetésével. Felvették a kapcsolatot a közüzemi szolgáltatókkal is, türelmet kérve a kifizetésekre.
Szólt arról is, hogy szerdán elsőbbséggel levelet küldtek a lakosságnak, azt kérve, tekintsék tárgytalannak a múlt héten küldött, az ez évi adóbefizetésről szóló levelükben megjelölt bankszámlaszámot. Ha csak az első félévi befizetések – ennek határideje március 15. – a zárolt számlájára kerülnének, akkor az további 50-60 millió forinttal növelné a jelenleg ott lévő mintegy 10 millió forintot és ez nagyon komoly nehézséget jelentene – mondta a jegyző, akinek tudomása szerint több mint 80 somogyi önkormányzat van hasonló helyzetben.
A Somogyi Hírlap szerdán az internetes oldalán arról írt, hogy több tízezer somogyi érintettje lehet a Buda-Cash brókerház botrányának. A bank kaposvári központjánál a várakozókat nem engedték be, egy ügyintéző közölte, hogy banki üzemszünet van, ezért az ügyfelek nem tudják kivenni a pénzüket a kedden megjelölt egymillió forintos értékhatárig sem.
Barcson reggel több százan gyűltek össze, hogy pénzüket, megtakarításaikat kivegyék. „Szemtanúk elmondása szerint egyesek már az ajtót akarták betörni, amikor nem kaptak semmiféle tájékoztatást” – írta a Sonline.hu.
A portál információi szerint a barcsi járás 26 településéből 21-nek a DDB-nél van számlája. A legtöbb önkormányzat most rendkívüli testületi ülést, válságértekezést hívott össze, hogy egy másik banknál nyitható számláról döntsön. Bár az egyeztetés folyamatban van az államkincstárral, a kifizetések óhatatlanul csúszhatnak – írták.
MTI 2015. február 25., szerda 18:44
A NAV méltányosan jár el a fizetési nehézségekkel küzdő pénzintézetek ügyfeleivel
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányosan jár el azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek – válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI szerdai megkeresésére.
Az MTI azt szerette volna megtudni a NAV-tól, hogy mi lesz azokkal, akik a Buda-Cash ügye, helyzete miatt be a bevallások során késedelembe eshetnek.
Windisch László, a jegybank alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be: a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés 1 millió forintos korlátozását rendelte el.
A jegybank alelnök tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak. Hozzátette, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a kártalanításra kötelezett szervezetek, a banki betétekért helytálló Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva), amely az ügyfeleknek a tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, eleget tudnak tenni ennek.
MTI 2015. február 25., szerda 18:54
Munkabizottságot hozott létre a kormány
Munkabizottságot hozott létre a kormány, hogy felmérje mi történt a Buda-Cash Brókerháznál – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a HírTV-nek.
A tárcavezető szavai szerint a felügyeleti vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank végzi, a Belügy- és a Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei pedig már vizsgálják, milyen kár érte az embereket és az államot.
Az állam részéről az a legfontosabb, hogy megnézzék, milyen károk történtek, milyen kört – önkormányzatokat, vállalatokat, magánszemélyeket – érint az ügy, illetve milyen mértékű kártérítési kötelezettsége lesz az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) vagy a Befektető-védelmi Alapnak (Beva) – sorolta Varga Mihály, hozzátéve: még nincsenek minden információ birtokában.
MTI 2015. február 25., szerda 19:27
Folytatjuk…