Egy gyilkosság margójára

„Szerelemféltés miatt történhetett a zalaegerszegi gyilkosság.

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat.
Rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei….”

Eddig idézem a döbbenetes hír rideg összefoglalóját a két fiatal tragédiájáról.

Milyen furcsa, a híradás e két mondatában ott van a nyilvánvaló ellentmondás az előzményről és „amelynek nem voltak előzményei”…

Vagyis olyan előzmény nélküli tragikus esemény történt, melynek előzménye az volt, hogy az áldozat mást akart, mint az elkövető.
És feltehetően nem tudták egymással megbeszélni megfelelően a problémáikat, illetve nem tudták elfogadni a másik fél szabad akaratából meghozott döntését.
Óriási konfliktus ez két ember között!

Megelőzhető lett volna a tragédia?
Ha igen, hogyan?
Tanulható-e a konfliktuskezelés?
Szerintem igen, s ezt különösen a fiataloknak, de minden korban lévő embernek kötelező tanulmánynak tartom.

Éppen ezért ajánlom tiszta szívvel a következő könyv elolvasását, bízva abban, hogy ezáltal sikerül további tragédiákat megelőzni. Minden téren fel kell készülni az élet konfliktusaira, ráadásul időben, mert az e-fajta tudás hiánya sokkal komolyabb következményekkel járhat, mint egy meg nem tanult vers.

A megfelelő tudás megszerzése = öngondoskodás magamról, a jelenemről, a jövőmről…

A szerzők – Bagdy Emőke – Beata Bishop – Böjte Csaba – Rambala Éva – olyan hiteles személyiségek, akiknek egész élete és munkássága alátámasztja leírt mondataik érvényességét.

Hidak egymáshoz
Empátia, kommunikáció, konfliktuskezelés

„A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” – írta Dan Millman, a Békés harcos útja című könyv világhírű szerzője.

Ez a kötet éppen erről szól: miként kezeljük életünk kikerülhetetlen konfliktusait, hogy azok ne robbantsák szét kapcsolatainkat, hanem épülhessünk, erősödhessünk általuk, külön-külön és együtt is?

Minden egyes konfliktus lehetőség arra, hogy átmenetileg vagy akár végleg eltávolodjunk egymástól, ám fejlett empátiás készséggel és megfelelő kommunikációval egészen más eredményre is juthatunk.

Ráadásul így nemcsak a kapcsolat, de a vitás helyzet kimenetele is jóval kedvezőbb lehet. Érdemes megtanulni ennek a mikéntjét, mert e képesség sokszorosan meghálálja az elsajátítására fordított erőfeszítéseket.

A Nyitott Akadémia-sorozat új kötetében gyakorlatias kommunikációs és konfliktuskezelési technikákat, inspiráló gondolatokat és szívmelengető történeteket egyaránt találhat az olvasó.

Ez úton fejezem ki őszinte részvétemet az áldozat és – ne kövezzenek meg emiatt, de – az elkövető családjának, barátainak, ismerőseinek.