Megállt a lakásbiztosítások csökkenése

A válság éveiben mintegy százezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma, de tavaly már szerényen, 14 ezerrel újra növekedett a biztosított lakások száma – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel.

A mintegy 4,2 millió magyarországi lakásból 2010-ben 3 millió 78 ezer volt biztosítva. A számuk 2013-ra 2 millió 985 ezerre csökkent, de tavaly már 2 millió 999 ezer lakáson volt biztosítási védelem – áll a közleményben. A MABISZ statisztikái szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele megközelítette a 91 milliárd forintot, ami lényegében azonos a 2014 végi 91,3 milliárddal.

Amíg 2013-ban több mint 707 ezer kárt fizettek ki a biztosítók, tavaly ennél kissé kevesebbet, 704 ezret.

A nyári viharok tavaly is nagymértékben növelték a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk számát, ezek tették ki a 704 ezer kárbejelentés 15-20 százalékát. A viharkárok mellett a vezetékes vízkárokkal – csőtöréssel -, illetve az üvegkárokkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés a biztosító társaságokhoz.

A lakásbiztosítások átlagdíja az utóbbi két évben változatlan: 28 300 forint, a MABISZ kimutatása szerint.

Forrás: MTI

Fotó forrása: Pixabay.com

Eddig a hír.

Ami a saját tapasztalatomat illeti, csak megerősíteni tudom a fentieket. Nálam is egyre többen jelentkeznek azzal, hogy „észrevették”, hogy nincs biztosítva a lakásuk, vagy netán a társasházi lakásukban lévő ingóságuk.

Pedig láthatjuk-hallhatjuk nap mint nap a TV-riportokban megszólaló károsultakat: „Az életünk munkáját veszítettük el!”, ha például egy tűzkár megsemmisíti mindenüket. Sokszor gondolkodom is azon, milyen érdekes, hogy többnyire a biztosítatlan házakkal/lakásokkal történnek ezek az óriási katasztrófák.

Tehát egy lakásbiztosítás alapja kell legyen az öngondoskodásodnak!

Ugyanakkor olyan irreális biztosítási szerződésekkel találkozom, hogy a hajam szála égnek áll. Sokan ugyanis a házuk/lakásuk forgalmi értékét adják meg, amit egyik biztosító sem fog soha megfizetni. Mert a biztosítók mindig az újraépítési értéket veszik a kártérítés alapjául. Tehát a magasabb érték soha nem fog megtérülni, mint ahogy az emiatt fizetett magasabb díjat sem fizeti vissza a biztosító. Amúgy a biztosítóknak általában van egy minimális nm-érték, az alá nem szabad menni, viszont magasabb értéket meg lehet adni, ha szükséges, de a realitások talaján maradva.

Vagyis észnél kell lenni a biztosítás megkötésekor! Ebben tudok a segítségedre lenni, akár van, akár nincs lakásbiztosításod!

Ha neked van lakásbiztosításod és érdekelne, jó feltételekkel- és díjjal kötötted-e meg,

itt tudod felvenni velem a kapcsolatot.

Ugyancsak megkereshetsz, ha még egyáltalán nincs biztosítva a lakásod!