Valaha, négymilliárd évvel ezelőtt, a Földről eltűnt a szabad ősoxigén. Mindent eloxidált, amire futotta belőle. Kisvártatva – néhány százmillió éven belül, ezelőtt 3,5 milliárd év tájékán – azonban szerencsére olyan egysejtűek jelentek meg az életellenes környezetben, amelyek vízből és a légkör szén-dioxidjából táplálkozván melléktermékként szabad oxigénatomokat bocsátottak ki.

Eleinte az új oxigén sem maradt a légkörben: mindent eloxidált, ami még nem volt eloxidálva. Ám az egysejtűek nem hagyták abba: csak termelték és termelték az oxigént tovább, mígnem, további eloxidálni való híján, az új oxigén kétmilliárd évvel később már a levegőben maradt, a mennyisége nőttön-nőtt, és aránya elérvén a légkör mind nagyobb százalékát, lehetővé tette a ma ismert élet indulását és fennmaradását. Körülbelül 300 millió évvel ezelőtt a szabad oxigén aránya 35 százalék volt a Föld légkörében, jelenleg 21 százalék.

Kérdés: van-e a világ központi bankjainak annyi pénztermelő képességük, hogy a kibocsátott új tőkéből a tőkepiacok elárasztása – eloxidálása – után még maradjon a reálgazdaság finanszírozására is, hogy a ma ismert gazdasági élet újraéledhessen?

Az amerikai jegybank, a szövetségi tartalékbank-rendszer (Fed) mérlegében körülbelül 700 milliárd dollárnyi kincstárjegy – állampapír – volt a 2007-ben kezdődött pénzügyi-gazdasági válság előtt. Azóta, három eszközvásárlási programja nyomán, a Fed mérlegfőösszege 2,917 billió dollárra nőtt, ebből a tavaly év végi záráskor 2,839 billiót tettek ki azok az értékpapírok, amelyek a kormánynak, illetve a jelzálogpiacot finanszírozó állami felügyeletű intézményeknek adott kölcsönöket testesítik meg. Ehhez képest az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) tavaly 15,685 billió dollár volt. A Fed teremtette új pénz tehát az amerikai GDP 18,1 százaléka. Még nem elég az élethez.

A Bank of England piaci állam- és magánadósság vásárló programjai 375 milliárd fontnál tartanak. Ez a brit GDP 25 százaléka. A vegetáláshoz talán elég, de jóval kevesebb, mint az élet robbanásszerű burjánzását támogató oxigénmennyiség 300 millió évvel ezelőtt.

A japán központi bank idén áprilisban meghirdette, hogy két éven belül megkétszerezi, 1,4 billió dollárnak megfelelő összegre növeli eszközvásárló, azaz mennyiségi enyhítő programját. A teljes összeg a japán GPD 25 százaléka lenne a mostani, körülbelül 13 százalék helyett, ami nagyon sovány összeg.

Az Európai Központi Bank (EKB) a pénzteremtés efféle módját nem alkalmazza, illetve korábban csak szűk körben tette. Ilyen korábbi programjaiban – az Értékpapír-piaci Programban (SMP) és a két Fedezettkötvény-vásárlási Programban (CBPP) – összesen több mint 300 milliárd eurót osztott szét 2010 óta. A hitelfelvevők jelenleg még 256,3 milliárd euróval tartoznak az EKB-nak e programok keretében.

Az EKB viszont bővítette és korlátlanná tette a kereskedelmi bankok ellátását rövid lejáratú – egyhetes és három hónapos – refinanszírozó kölcsönökkel. Ezek alkalmanként néhány százmillió és 100 milliárd euró közötti összegek, de a válságra válaszul az EKB bevezetett rendkívüli egyhónapos, illetve hosszabb lejáratú – fél- és egyéves – kölcsönöket is a kereskedelmi bankok számára. Egy- és három hónapos refinanszírozási kölcsönt idén négyszer hirdetett, ezekre alkalmanként 3 és 9 milliárd euró között volt kereslet a bankvilágból. Nagyobb erejű volt az eddigi két, soha nem látott lejáratú, egyenként hároméves refinanszírozó hitele 2011. decemberben és tavaly februárban. Ezekből 1,019 billió eurónyit vettek föl a kereskedelmi bankok, és több mint 700 milliárddal még tartoznak az EKB-nak.

Az EKB tartós piacoxidáló kintlévőségei így jelenleg minden pillanatban körülbelül egybillió eurót érnek. Ez az euróövezet tavalyi összesített GDP-jének a 11 százaléka – még a vegetáláshoz is kevés.
Nem szólva arról, milyen csekélyek ezek a horribilisnek látszó összegek a világ tőkepiacának méretéhez képest. A McKinsey Global Institute szakintézet becslése szerint a világ tőkepiaca – az értékpapírpiacokon lévő befektetések, illetve kintlévőségek árfolyamértéke – tavaly 225 billió dollárt tett ki. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) utolsó statisztikája szerint a világ tőkepiaca – a hivatalos tartalékok, a részvények árfolyamértéke, az adósságot megtestesítő értékpapírok és a bankok követelései – összesen 207 billió dollárt ért 2011 végén.

A légkör oxigéntartalmának és a központi bankok pénztermelő képességének persze semmi köze egymáshoz, ez az összehasonlítás csak „légből kapott” illusztráció.

Azt azonban mindenképp illusztrálja, hogy a reálgazdaságban nincs elég megtérülés. Ezért az új pénz túlnyomó része tőkepiaci spekulációba áramlik. Vajon meddig folytatódhat ez a „tőkeoxidáció”, amely elszívja az új pénzt – az oxigént – a reálgazdasági élet elől? Egyelőre úgy tűnik, bármennyi új pénzt adnak ki a központi bankok, az nem kerül a gazdaság légkörébe. Az új pénz előbb a részvényárakat, a nyersanyagárakat duzzasztja, és az ehhez szükséges hitelfolyamokat táplálja – oxidálja -, és nem marad belőle az életre. Erről persze nem a tőkepiac tehet, hanem az, hogy a reálgazdaságban nincs elég fogyasztói kereslet, következésképp nincs elég megtérülés.

A probléma az, hogy – éppen ellentétben az oxigéntermeléssel – a pénztermelés soha nem lehet annyi, hogy szaturálhassa a tőkepiacot. Legföljebb időről-időre mérgezések keletkeznek, „buborékok” pukkadnak ki, fortyog egy kicsit, majd továbbra is korlátlanul fogyasztja a pénzt.

Amíg a reálgazdaságot nem teszi valami – például a lakossági kereslet támogatta megtérülés – vonzóbbá vagy legalább ugyanannyira vonzóvá, mint a tőkepiaci befektetést, addig a központi banki pénzkiadás csak a rozsdát, és nem az életet táplálja.

Mészáros György, az MTI szerkesztőjének írása.

MTI 2013. július 14., vasárnap 4:00